2010. január 23., szombat - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Jaffa

A város neve (héberül Jafó, görögül Joppé) a Bibliából jól ismert, hiszen itt volt az ókori Izrael legnagyobb tengeri kikötője.

Innen indultak útjukra a Földközi tengeren Salamon király híres hajói, innen kívánt elmenekülni a bibliai Jónás próféta is, az Örökkévaló küldetése elől, a világ akkor ismert legtávolabbi pontja, a mai Gibraltár-szoroson túl, a Hispániai félsziget Atlanti óceáni partján levő Tarsis (görögül Tartesszosz) felé. S később, ugyancsak a jaffai kikötő lett Pál apostol térítőútjának kiindulópontja. Azokat a hajókat, amelyek a Földközi tengeren át az óceánig merészkedtek, az ókori Izraelben és Föníciában „tarsisi hajóknak” (héberül onijot Tarsis) nevezték.


Az ősi város neve héberül szépfekvésűt jelent, hiszen a többnyire csendes öbölbe ereszkedő vár dombja valóban tetszetős látványt nyújt az ide érkezőnek. A közelben folyik a tengerbe a Szentírásból jól ismert Jarkon, valamint a hasonló nevű Rakon patak. Jaffa — a régészeti ásatások és a Biblia tanúbizonysága szerint — már jóval a zsidó honfoglalás (az időszámításunk előtti 1410-et megelőzően) lakott település volt. Amikor Jósua, a honfoglalás vezére, halála előtt a törzsek között szétosztotta az országot, Jaffa városát Dán törzse kapta örökül. Övék lett „a Jarkon és a Rakon vize, Jaffa mellett” (Jósua könyve 19. fejezet 46. vers).

Salamon király az időszámításunk előtti 10. század közepén — a föníciaiak segítségével — Jaffában hozta létre kereskedelmi flottájának legnagyobb kikötőjét. Így lett Jaffa Jeruzsálem kikötője. Persze, a föníciai Türosz (Cór) város királya sem járt rosszul, hiszen Salamonnal együtt Izrael legdélibb pontján, a mai Élat területén közös kikötőt építhetett. Így a föníciaiak Salamon segítségével kijuthattak a Vörös tengerre, elérve ezzel az aranyban gazdag Kelet-Afrika, a fűszeres India és a mesés Jemen (Boldog Arábia) irányába, ahol egyébként, annak idején Sába királynője uralkodott.

Salamon korában virágzott a kereskedelem, s ebben bizony nagy része volt a jaffai kikötőnek. Amikor Salamon elhatározta, hogy végre fölépíti az Örökkévaló Szentélyét (és nyilván, saját palotáját is), Jaffán keresztül importálta a szükséges kellékeket. A Krónikák könyvében olvassuk a föníciai Hirám (valójában Ahirám) király Salamonhoz intézett szavait (Krónikák II. könyve, 2. fejezet 15. vers): „Majd mi vágunk neked a Libanon hegyéből cédrusfát minden szükségleted szerint, tutajként elvisszük a tengeren Jaffa kikötőjébe, te pedig felviszed azt onnan Jeruzsálembe”.

Érdekes, hogy jóval később, miután az időszámításunk előtti 538-ban Kürosz perzsa király megengedte a babilóniai fogságba hurcolt zsidók hazatérését, ismét az egykori föníciai városok (Türosz és Szidón) segítségével, s ugyancsak a Salamon korából megismert útvonalon hozattak Jeruzsálembe építőfát az új Szentély tervezői. „És adtak pénzt a kővágóknak és az ácsoknak, ételt-italt és olajat a Szidón- és Türosz-belieknek, hogy hozzanak cédrusfát Jaffa tengerébe, Kürosznak, Perzsia királyának számukra adott engedélye szerint” (Ezra könyve 3. fejezet 7. vers).


A kikötő és a város azonban kétségtelenül leginkább a bibliai Jónás próféta révén vált közismertté. A próféta minden bizonnyal az időszámításunk előtti 7. században élhetett, az asszír nagyváros, Ninive pusztulása előtt. Az idő tájt Jaffa már fontos tengeri kikötő lehetett, ahonnan menetrendszerűen indultak kereskedelmi hajók akár a világ akkor ismert legtávolabbi pontja felé. Ide vált jegyet — a bibliai történet szerint — Jónás, és húzódik meg a kalmárok egyik kajütjében, mert fél eleget tenni küldetésének. „Felkelt Jónás, hogy elszökjön Tarsisba, az Örökkévaló elől, lement hát Jaffába, s ott talált egy Tarsisba induló hajót, kifizette az árát, hogy velük tartson Tarsisba” (Jónás könyve, 1. fejezet 3. vers).

Jónás úgy véli, elmenekülhet Isten szava elől, nehogy veszélybe sodorja magát, ha megjósolná Ninive pusztulását. Persze, a veszély így sokszorosan zúdul majd rá. A hajó — tudjuk — a nyílt tengeren viharba kerül, Jónást a matrózok a hullámok közé vetik, onnan a cet gyomrába jut, s csak miután ismét az Egek Urához könyörög, menekülhet meg csodálatos módon.

A váratlan viharba került, rémült és babonás hajósok leírása tökéletes ókori keleti életkép: „Megrettentek a matrózok, mindegyik a maga istenéhez kiáltott, a tengerbe dobták a hajón levő csomagjaikat, hogy megkönnyítsék a súlyokat… Így szóltak egymáshoz: rajta, vessünk sorsot, ki miatt is zúdult ránk ez a baj?” (ugyanott, 5. és 7. vers).

A sorsvetés, persze, Jónásra esik, ám ő ekkor már büszkén vállalja sorsát: „Héber vagyok én, s az Örökkévalót, az Egek Urát félem én, aki a tengert és a szárazföldet teremtette” (ugyanott, 9. vers). Hadd jegyezzük meg közbevetőleg, hogy ez a kijelentés azóta — öntudatos zsidó körökben — egyfajta szállóige lett, amelyet minden zsidó büszkén vállalhat, mint identitástudatának talán legősibb emlékét.

Jónást, mihelyt a matrózok a tengerbe vetik, elnyeli a nagy hal. Ő, szegény, nem tudja, hogy maga Isten rendelte oda, védelmére az óriási állatot. Költői szépségű imája lüktetésében a háborgó tenger és a hal gyomrában vergődő próféta kaotikus hangulata visszhangzik: „A baj közepette kiáltok Hozzád, Örökkévaló, felelj nekem, az alvilág mélyéről sikítok, halld meg hangomat! Mélységbe löktél, tengerek szívébe, örvény vesz körül engem, minden törésed és igád fölém kerekedett. Így szóltam magamban: láthatom-e újra szent hajlékodat? Lelkemig ellepett a víz, tátongó mélység körülöttem, hínár fonja körül fejemet. Hegyek szakadékaiba szálltam, a föld kulcsa örökre mögém került, ám életem poklából mégis felhozol, Örökkévaló Istenem” (ugyanott, 2. fejezet 3-7. vers).

Jónás végül kiindulópontja, Jaffa mellett, vagy valahol másutt, partra kerül. Elindul küldetése eredeti céljához, hogy küldetésének megfelelően átkot mondjon Ninivére, a bűnös városra. Ott az emberek egy része megtér, s emiatt Isten megkönyörül a városnak, nem valósítja meg a beígért pusztulást. S éppen ez fáj a prófétának: úgy érzi, küldetése fölösleges, jóslata nevetség tárgya lett. Nem érti, hogy küldetésének nem az volt az tétje, hogy igazat vagy hamisat jövendöl-e, hanem azért vezette őt oda Isten, hogy szavát meghallják és megszívleljék az emberek.

Jónás elvonul a Ninive melletti pusztába, hogy ott várja és lássa, hiába, a város gyors és „elkerülhetetlen” tragédiáját. Ekkor következik be a ricinusbokor ismert példázata, amely váratlanul sarjadt, árnyékot nyújtva a hőségtől szenvedő prófétának. Ám éppoly váratlanul el is pusztul a bokor, amiért Jónás iszonyú haragra gerjed. S itt olvadhatjuk az egész könyv legfőbb tanulságát: „Így szólt hozzá az Örökkévaló: oly nagyon szánod a bokrot, amelyet nem is te ápoltál, nem is te neveltél, amely egyetlen éjszaka lett és egyetlen éjszaka vált semmivé. S én ne könyörüljek Ninivének, a nagy városnak, ahol többszázezer olyan ember található, aki még jobb és balkarja közt sem tud különbséget tenni, akárcsak sok-sok állat” (ugyanott, 4. fejezet 10-11. vers).

A babilóniai támadás és az első Szentély pusztulása (időszámításunk előtt 587) után a legnagyobb izraeli kikötőváros is elnéptelenedett, várát lerombolták. Újjáépítésére csupán a zsidó Hasmóneus dinasztia idejében került sor, miután Jonatán és Simon az időszámításunk előtti 142-ben visszafoglalták. Alexander Jannáj király. 100 körül már a város felvirágoztatásával foglalkozott. Rövidesen újabb kikötők sorakoztak fel mellé a Földközi tenger partjain: Akko, Haifa, Asdod, Askelon, Gáza, majd a főként görögök által lakott Caesarea, Jaffa azonban a „zsidó háború” kitöréséig megőrizte vezető szerepét. Ekkor a római Vespasianus porig romboltatta, lakóit megölette. A császár római erődöt emelt a kikötő fölötti dombon.

A Talmud idején ismét sok zsidó telepedett itt le, több kiváló mester innen származott. Jaffa és Akko között naponta rendszeres hajójárat közlekedett. Az arab hódítás után azonban évszázadokig szinte lakatlan lett a város. Tudélai Benjámin spanyol zsidó utazó 1170-ben csupán egyetlen zsidót talál itt, aki kelmefestéssel foglalkozott. (Ez annak idején zsidó szakma volt.) Az apró várost azonban, nyilván kikötője miatt, még Napóleon is fontosnak ítélte, mert 1799-i hadjáratával elfoglalta. Jaffa sorsában c0supán 1820-ban következett be változás, amikor egy gazdag isztambuli zsidó földet vásárolt a jaffai vár környékén, s ott telepet hozott létre hittestvérei számára, szefárd zsinagógával és tanházzal. Többen azért költöztek ide Észak-Afrikából, mert hajójuk elsüllyedt a kikötő mellett, a tengeren, és itt menedékre találtak. Az első askenázi zsinagóga és közösség 1889-ben létesült, hívei nagyon szegények voltak.

A 20. század elején, a cionista bevándorlás kezdetén, Jaffa arab lalói megakadályozták az újonnan érkező zsidók betelepülését, ezért a Keren Kajemet földet vásárolt a várostól északra, s a tengerparton új várost alapítottak. 1909-ből fennmaradt egy fotó, amelyen tucatnyi zsidó látható a puszta parton, amint éppen leteszik Tel-Aviv (= a tavasz dombja) alapkövét: a város neve Herzl Tivadar híres utópikus regényének (Ősújország) héber címéből ered… Ma viszont már azt kell mondanunk, az azóta eltelt alig száz esztendő elegendőnek bizonyult arra, hogy Jaffa legyen az új Tel-Aviv elővárosa.

Jaffa kikötője azonban mindmáig legjellegzetesebben Jónás prófétát idézi. A bibliakutatók közül sokan úgy vélik,, hogy Jónás könyve eredetileg nem prófétai mű, hanem épp ellenkezőleg, gúnyirat. A feltételezett szerző ezt a könyvet a szerinte túl buzgó próféták, talán éppen Jeremiás ellen írta, olyanok ellen, akik szerinte indokolatlanul Jeruzsálem vesztét hirdették. Ha ez így volt, joggal kérdezhetjük, hogyan került be ez a mű mégis a bibliai könyvek kánonjába?

A válasz kézenfekvő: talán éppen az általunk korábban idézett végkicsengése okán. Hiszen, s ezt hirdeti a Szentírás egész gondolatvilága, Isten célja nem elsősorban a bűnök számbavétele és megbüntetése, hanem a megbocsátás, az emberek iránti szeretet. Napjaink vallási és főként politikai fanatikusai, akárcsak annak idején Jónás, azt hiszik, joggal várhatják el az általuk vétkeseknek tartottak pusztulását. A régi rómaiakkal együtt úgy vélik: fiat justitia, pereat mundus — éljen az igazság, vesszen a világ. Csakhogy Jónás könyvének mindmáig szóló üzenete azt hirdeti, hogy szeretettel és megértéssel elkerülhető a legrosszabb, még megmenthető a béke és a jövő nemzedékeinek boldogulása.

Jaffa ősi vára és kikötője ma nyugodtan tekint alá a csendes tengeri öbölbe. A több ezer éves bibliai város mindmáig üzenetet őriz mindenki számára.

Kapcsolódó galériák:
DSC_0278.JPG DSC_0288.JPG DSC_0294.JPG DSC_0306.JPG DSC_0264.JPG DSC_0265.JPG DSC_0267.JPG DSC_0268.JPG DSC_0271.JPG DSC_0276.JPG

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 18, összesen: 237757

  • 2019. április 18., csütörtök

    Az Élő Víz, amely kiszáradni látszik, az édesanyjáról gondoskodó Fiú – az ember és az Isten, aki most orgonazenén keresztül jelenik meg előttünk.
  • 2019. április 17., szerda

    „Ti gonoszt gondoltok ellenem, de Isten azt úgyis jóra gondolja fordítani.”
  • 2019. április 16., kedd

    Az Adna Café egyszerre drogprevenciós és missziós helyszín, ahol komolyan veszik a teremtett világért viselt felelősséget is. Legújabb akcióikkal azt ...
  • 2019. április 15., hétfő

    Mit üzenhet a mának a Tanácsköztársaság százharminchárom napja, és a korszakról született sokféle egyházi narratíva az elmúlt száz évből? Gondolatok e...
  • 2019. április 14., vasárnap

    Egy lány, aki leszereli a fiúkat a teológusfocin. Egy lelkészjelölt, aki feladta addigi elképzeléseit a jövőjéről, hogy kövesse az elhívását. De vajon...
  • 2019. április 12., péntek

    A HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) és a Magyarországi Református Egyház pályázati felhívása.
  • 2019. április 11., csütörtök

    Eltérő karakterek, egymást kiegészítő egyéniségek. Nyitottak, lazák és mégis nagyon komolyak. Ritkán szolgálnak együtt és nincs két egyforma nap az él...
  • 2019. április 10., szerda

    Victor Andrással beszélgettünk a természettudományok komplex megközelítéséről, az ökotudatosságról, a mértékletesség és a szemléletváltás fontosságáró...
  • 2019. április 09., kedd

    Az emberek élni akarnak a romok között is – mondta Bogárdi Szabó István püspök, aki nemrégiben egy küldöttséggel együtt a polgárháború sújtotta Szíriá...
  • 2019. április 09., kedd

    Igen, Áprily a Lónyayban. Mondhatnánk, hogy „megidéztük szellemét”, de gimnáziumunk ennél többre vállalkozott: nemcsak szellemi, de fizikai értelemben...