2010. január 24., vasárnap - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bethesda fürdő

Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek.

Ennek öt oszlopcsarnoka van. A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben (és várták a víz megmozdulását. Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett).
Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében.
Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: "Akarsz-e meggyógyulni?"
A beteg így válaszolt neki: "Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem."
Jézus azt mondta neki: "Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!"
És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt.

Jn 5, 2-9

A Bethesda fürdő (kettős medence az egyik jeruzsálemi városkapu közelében) menhelye volt a bénáknak, nyomorékoknak.
1959-ben került felszínre, rombadöntve Alfred Loisy francia vallástörténész 1936-ban felállított elméletét, amely éppen az alapján vonta kétségbe a János evangéliuma hitelességét, hogy szerinte Jeruzsálemben nem létezett ez a fürdő. A fürdő egészen pontosan két medencéből és öt oszlopcsarnokból áll, éppen úgy, ahogyan János leírta. A huszonhárom éven át tudományosan igazként elfogadott nézet az Evangélium hibás voltáról maga bizonyult hibásnak.

 

Kapcsolódó galériák:
_DSC5546.jpg _DSC5547.jpg _DSC5552.jpg _DSC5555.jpg _DSC5556.jpg _DSC5557.jpg _DSC5561.jpg

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 56, összesen: 233730

  • 2019. február 18., hétfő

    Tökéletes, szégyen nélküli kapcsolat, amelyben őszintén az lehetek, aki valójában vagyok. Istentől jött bensőségesség, amely szemérmességet feltételez...
  • 2019. február 18., hétfő

    Idén is lesznek lelkészi csendeshetek Tahiban és a Kecskemét melletti Emmaus Házban. Végh Tamás lelkipásztor felhívása.
  • 2019. február 17., vasárnap

    Ahogy a szervezetünknek szüksége van vitaminokra és nyomelemekre, úgy a házastársi kapcsolatnak is vannak létfontosságú éltető elemei. Az egyik ezek k...
  • 2019. február 14., csütörtök

    Egymás megismerése nem ér véget a házassággal, akkor kezdődik csak igazán. Három házaspár osztotta meg velünk ezzel kapcsolatos tapasztalatait a házas...
  • 2019. február 13., szerda

    Mikor a kedves és én is öregszem. Vajon kizuhanunk az időből? Debreczeni Tibor naplója lyukas félórákból, amikor az íráshoz „éppen szivárgott a kedv”.
  • 2019. február 13., szerda

    „Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket." (Jel 1,3)
  • 2019. február 12., kedd

    „Amelyik kapcsolat nem jut el addig a pontig, hogy akár válás is lehetne, az még nem is kezdődött el” – vallja Záborszky Zsófia pszichológus. A kisgye...
  • 2019. február 11., hétfő

    Tizennyolc évig imádkozott alkoholbeteg férje gyógyulásáért, majd egy nap válaszút elé állította: vagy a család, vagy az ital. Egy óra gondolkodás utá...
  • 2019. február 10., vasárnap

    Mitől tud egy házasság tartós lenni, a benne élők pedig nemcsak elviselni egymást, hanem boldogan élni? A házasság hete idei arcai, Gorove László ment...
  • 2019. február 09., szombat

    „Részestársai vagyunk a Krisztusnak, mind a közösen elszenvedett szenvedésekben, mind pedig a szenvedések fölötti győzelemben."