2010. január 24., vasárnap - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Kána

Abban az időben: Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt.
Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt.

Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: ,,Nincs több boruk." Jézus azt felelte: ,,Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám." Erre anyja szólt a szolgáknak: ,,Tegyetek meg mindent, amit csak mond!" Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: ,,Töltsétek meg a korsókat vízzel!" Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: ,,Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak." Odavitték.
Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: ,,Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort."
Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.

Jn 2,1-11

A Galilea területén fekvő Kána, a híres menyegző színhelye a Galilea-hegy gerincén haladó 65-ös úton közelíthető meg észak felől. Valamikor sok keresztény élt itt, mára egy 6-7 ezer lakosú muszlim várossá vált.

A menyegző templomát egy régi bazilika alapjaira építették. Az altemplomban olyan kőkorsót láthatunk, amilyeneket Jézus korában használtak.


A templommal szemben borkóstolásra - és vételre - is van lehetőség. Ezen a környéken édes vörösbort termeltek. Mint ismeretes, a zsidó vallás nem tiltja a bor fogyasztását (ellentétben a mohamedán vallással), csak a részegeskedést. Mára azonban (mohamedán vidék lévén) a szőlőket kivágták, s a bort is (nem túl jó minőségűt) máshonnan hozzák eladni.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 47, összesen: 282073

  • 2021. október 15., péntek

    A Magyar Bibliatársulat Alapítvány online bibliaismereti versenyt hirdet A kicsinyek országa címmel, amely a Biblia Projekt Lukács evangéliuma című an...
  • 2021. október 15., péntek

    Idén is szeretettel várják azokat a 18-30 év közötti fiatalokat, akik szeretetszolgálati és oktatási intézményekben, gyülekezetekben és különböző miss...
  • 2021. október 13., szerda

    Hálával és örömmel adjuk hírül, hogy a teremtésvédelem iránt elkötelezett közösségek száma idén is gyarapodott.
  • 2021. október 12., kedd

    Református társadalmi reflexiók a cigánymissziótól az oktatásinformatikán át az egyháztörténetig.
  • 2021. október 12., kedd

    A Magyarországi Református Egyház Cigánymissziója és a Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete, a HEKS pályázatot hirdet az Roma inklúzív programj...
  • 2021. október 11., hétfő

    Az eddigieknél jobban terjedő Delta-variáns megtalálja az oltatlanokat, ezért fontos lenne a maszkviselés és a találkozások számának csökkentése – jav...
  • 2021. október 10., vasárnap

    Az Ige áthatolhat a bedugott füleken és a bezárt szíveken is, csak a megfelelő formában kell megszólaltatni. Zámbori Soma színművésszel a Dramatizált ...
  • 2021. október 08., péntek

    Megkezdődötta tizennegyedik 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes ifjúsági akció.
  • 2021. október 07., csütörtök

    Ruhaneműket, tartós élelmiszereket, higiéniás termékeket és játékokat is gyűjt az ercsi református gyülekezetből indult kezdeményezés a hazánkba kimen...
  • 2021. október 06., szerda

    Gyermek-esélyegyenlőségi napokkal küzd az akadályokkal élők tabusítása és megközelíthetetlensége ellen a Bethesda Gyermekkórház, a Vakok Iskolája, a M...