2010. január 24., vasárnap - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Olajfák hegye

Jeruzsálemre és a templomtérre kelet felől néző, 830 m magas Olajfák hegye a Kidron-völgyön túl fekszik. Jézus idejében olajfa ligetek borították.

 

Bibliai jelentősége igen nagy, sok fontos esemény színhelye.
Dávid király erre ment, amikor Absalom lázadásakor Jeruzsálemből menekült. Salamon király bálványoltárt épített az Olajfák hegyén. Később, a fogság idején Ezékiel látta, amint Isten dicsőségének ragyogó fénye elhagyja Jeruzsálemet, és az Olajfák hegyére költözik. Zakariás próféta látomása szerint Isten az ítélet napján majd ezen a hegyen áll, amely ketté fog hasadni.


Amikor Jézus örömujjongás közepette bevonult Jeruzsálembe, akkor az Olajfák hegyéről érkezett. Látva a hegyről a várost, sírva fakadt annak sorsa láttán. Amikor Bethániában időzött jeruzsálemi látogatásai alkalmával, akkor az Olajfák hegyének hajlatán kellett útjának a városba vezetnie.

Az evangéliumokban számos utalás található arról, hogy a szóban forgó hegy egyik kedves tartózkodási helye volt Jézusnak. A Getszemáni kert, ahol elfogatása idején imádkozott, a hegy alacsonyabb lejtőin fekszik. Nem tudunk részleteket a kertről. Feltételezhető, hogy több hektáron terült el, kőfallal volt körbevéve, az évszázados olajfák szabálytalan rendbe állhattak benne, a lejtős terepet talán néhol kőtámfalak törték meg. Az aljnövényzetet kecske- és juhnyájak legelték. A Getszemáni kertben még ma is áll nyolc vénséges vén olajfa. Életkorukat nehéz meghatározni, mivel ezeknek a fáknak nincsenek évgyűrűik. Ezek a "veterán" példányok nem láthatták a haláltusáját vívó Jézust, mert Kr. u. 70-ben a város ostromakor a rómaiak 20 km-es körzetben minden fát kivágtak. Csakhogy az olajfák nem adják fel olyan könnyen a harcot, gyökereik újra kihajtanak, így nagyon valószínű, hogy ezeknek a matuzsálemi fáknak a gyökerei már éltek Jézus korában.

Kapcsolódó galériák:
Ezredéves olajfa Zsidó temető Séta a hegyoldalban Josáfát völgy Jeruzsálem az Olajfák hegyéről Csendes perc

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 29, összesen: 273851

  • 2021. április 12., hétfő

    Egy bodrogközi podcast, amely érdekes emberi történetekről, helyben boldogulásról, őszinte életutakról, az elégedettség mibenlétéről mesél, és amely a...
  • 2021. április 11., vasárnap

    Hiteles és jobbára keresztény vezetők osztották meg tapasztalataikat nem csak keresztény hallgatóságukkal a nemrégiben megrendezett GLS nemzetközi vez...
  • 2021. április 08., csütörtök

    A Szeretethíd Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokat május 14-15. között tartják, amelyre április 30-ig várják a jelentkezéseket.
  • 2021. április 07., szerda

    Amint újból lehet rendezvényeket tartani, a Napraforgók Játszóház az egész családnak szóló közösségi programokkal szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a ...
  • 2021. április 06., kedd

    A Református Telefonos Lelkigondozás a koronavírus-járvány idején is várja a krízishelyzetbe kerülteket, és támaszt nyújt mindazoknak, akik nem tudják...
  • 2021. április 05., hétfő

    A korai keresztyén mártírokról szóló történetekben az a legmeglepőbb, hogy nem a vértanúk felmagasztalásáról szólnak, hanem Krisztusról. Ezek az ember...
  • 2021. április 04., vasárnap

    Hamarosan megalakul a Baranyai Programtanács, amely közösen készíti elő és koordinálja az egyházi élet és a misszió meglévő és új formáinak kimunkálás...
  • 2021. április 03., szombat

    Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! – Ezt kiáltják egymásnak ma reggel már messziről a keresztények szerte a világban.
  • 2021. április 03., szombat

    „Érted táncolunk. Téged gyógyítunk. Neked küldjük a reményt."
  • 2021. április 01., csütörtök

    Milyen keveset beszélünk a megsebzett Istenről!